Az Innovációs és Technológiai Minisztérium újra elindította az e-kerékpárok vásárlását támogató programját 1 milliárd forintos keretösszeggel. A hajtás fajtájától függően 100 vagy 180 ezer forintos támogatást lehet igényelni elektromos kerékpár vásárlására. A kisebb összeg, az alacsonyabb árkategóriájú pedálszenzoros kerékpárok vásárlásához nyújt majd segítséget, a magasabb támogatást pedig a nyomatékszenzoros biciklikre lehet majd felhasználni. A támogatás mindkét esetben legfeljebb a jármű árának felét fedezheti, a közlekedési eszköz ára előbbi esetében nem haladhatja meg a 600 ezer forintot, utóbbinál pedig az 1,2 milliót. Fontos, hogy a kerékpároknak meg kell felelniük a megadott műszaki-környezetvédelmi követelményeknek.
A pályázatok benyújtása nem szakaszosan, hanem keretkimerülésig történik.
Nyugdíjasok, kismamák és diákok is pályázhatnak, hiszen a jogosultsághoz csak magyarországi lakóhellyel és magyar adóazonosító jellel kell rendelkezni. Pályázni kizárólag olyan sporteszközzel lehet, melyet a programban regisztrált kereskedőnél vásároltak.
Napjainkban az e-kerékpárok népszerűsége rendkívüli mértékben növekszik nemcsak hazánkban, de világ- és Európa-szerte is. Éppen ezért a magyar kormány ismét meghirdette az elektromobilitás minél szélesebb körű használatára ösztönző támogatási programját, melynek legfontosabb célja, hogy a gépjárműhasználattal szemben alternatívát nyújtva csökkentse a fosszilis energiahordozók felhasználását, ezen keresztül a települések levegőszennyezettséget.
A pályázat részletei a https://elektromobilitas.humda.hu/ linkre kattintva érhetőek el.