Október 16-án három középiskola hallgatói érkeztek az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemre. A salgótarjáni Bólyai János Gimnázium elkötelezett abban, hogy minél több tanulójának biztosítson lehetőséget nemzetközi mobilitásban történő részvételre, így októberben második alkalommal érkeztek olasz és spanyol középiskolai tanulókkal egyetemünkre.


A program keretében a hallgatók megismerkedhettek egyetemünk fenntarthatóság, teremtésvédelem területén folytatott tevékenységeivel, illetve egy vitaversenyen is részt vehettek, melynek középpontjában az Észak-magyarországi szénrégió zöld átmenete állt. A tanulók egy-egy átmenetben érintett érdekcsoportot képviseltek és konszenzusos megoldást kellett arra találniuk, hogy milyen az zöld átmenet, mely mindenki számára elfogadható.
Egyetemünk konzorciumi partnerként vesz részt a LIFE IP North-HU-Trans projektben, melyben egyik kiemelt feladatunk a szemléletformálási feladatok ellátása. Ezen tevékenységhez illeszkedett a fenntarthatósági workshop is.
Hírt beküldte: Dr. Piskóti-Kovács Zsuzsa
Fotó: Hegyi Balázs, Pólik Bekény
