Október 15-17. között került megrendezésre Brüsszelben a 10. Igazságos Átmenet Platform Konferencia, amelyen az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Szénrégió Bizottság Titkárságának két munkatársa – Dr. Piskóti-Kovács Zsuzsa és Hegyi Balázs – is részt vett. Kollégáink mellett a LIFE-IP North-HU Trans projekt konzorciumi partnere – Bükkábrány település polgármestere és alpolgármestere - is részt vett az eseményen.

A jubileumi 10. Igazságos Átmeneti Platform Konferenciát Elisa Ferreira, az Európai Bizottság Kohézióért és Reformokért felelős Biztosa nyitotta meg. A Platform segíti az érdekelt feleket az Igazságos Átmeneti Mechanizmus által nyújtott támogatás felhasználásában, beleértve az Igazságos Átmeneti Alapot is. A platform aktívan támogatja a legjobb gyakorlatok cseréjét az igazságos átmenet megvalósításában részt vevő valamennyi érdekelt fél között.
A rendezvény során a Titkárság munkatársai kapcsolatot építettek a Velenje Szénrégió Fejlesztési Ügynökségével (Szlovénia), az egyeztetés során a jövőben megvalósítandó együttműködési lehetőségeket vitatták meg. Mindemellett lehetőség nyílt arra, hogy a Titkárság munkatársai meglévő kapcsolataik által a két helyi szereplőt bemutassák más szénrégiók képviselőinek, összekössék az Európai Bizottság releváns szereplőivel.
A konferencia után a Titkárság munkatársai részt vettek az Igazságos Átmenet Platform Stakeholder Engagement munkacsoportjának 3. ülésén is, melynek keretében meghatározásra kerültek azok az akciók, melyek megvalósítását a következő év során fogják végrehajtani a munkacsoport tagok. A munkacsoportban egyedüli magyar tagként van jelen az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem.
A kiküldetés utolsó állomása a Régiók Bizottságában megrendezett Multi-level Stakeholder Dialogue volt, ahol – többek között – az igazságos átmenet jövőjéről volt szó.

A konferencián való részvétel a LIFE IP North-HU-Trans projekt keretében valósult meg.
Hírt küldte: Dr. Piskóti-Kovács Zsuzsa
Fotó: Dr. Piskóti-Kovács Zsuzsa