May 2022

LIFE 30

Idén lett 30 éves az Európai Unió LIFE programja (L’Instrument financier pour l’Environnement), amelynek keretében az észak-magyarországi szénrégió igazságos átmenetét elősegítő LIFE-IP North-HU-Trans is megvalósul.

Idén tavasszal is bringás reggeli!

Május 17-én, kedden az ország több, mint 50 pontján várják reggelivel a szervezők a kerékpárral érkezőket. Hagyományaihoz híven az ITM is bekapcsolódik a programba. A

Közlekedési Kultúra Napja

Május 11-én ünnepeljük a Közlekedés Kultúra Napját (KKN). 2010. márciusában az ENSZ Közgyűlése több, mint 90 ország támogatásával elfogadta a „Cselekvések Évtizede a Közlekedésbiztonságért” (Decade of Action

Véget ért a TeSzedd! 2022

A kormány kiemelt célja az illegális hulladékkal szennyezett területek felszámolása, hiszen mindannyian egy tisztább környezetben szeretnénk élni. Idén tizedik alkalommal valósult meg Magyarország legnagyobb és